Kórházlátogató önkénteseik több hónapos felkészítés, és folyamatos mentorálás alatt dolgoznak a gyerekekkel, biztosítva ezzel a megfelelő szakmai minőségű munkát, hogy mind az oktatási, gyógypedagógiai fejlesztési, mind az érzelmi támogatást meg tudják adni a gyerekeknek. AMEOSZ (Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége) 1981-ben alakult, és a legnagyobb tagsággal bíró hazai fogyatékosügyi érdekvédelmi szervezet. Érdekvédelme során a MEOSZ az emberi jogi modellt követi, és kiáll mind a mozgássérült gyermekek és családjaik, mind a mozgáskorlátozott felnőttek társadalmi befogadásáért. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) 1981-ben alakult szülői kezdeményezésre. A Szövetség a 33 év alatt az értelmi fogyatékossággal élő személyek érdekvédelmével foglalkozó szervezetek közül egyedülállóan országos lefedettségűvé vált.
Ilyen a 2002-ben indult „A képzésből a munka világába történő átmenet támogatása”; vagy a korábban kiírt (2001-ben elbírált) „A halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban roma fiatalok társadalmi beilleszkedésének támogatása” PHARE-pályázat. Ez utóbbi pályázati körben prevenció, korrekció és kollégiumi program témájában lehetett pályázni, és a kétszáz győztes között több mint két és fél milliárd forintot osztottak szét. A fentiekből megállapítható, hogy a gyermekek egyéni problémáinak kezelésére hivatott intézményrendszer – a közoktatáson belül, illetve azon kívül – kiépült. Ezzel együtt a speciális szükségletek ellátásának gyakorlata nem nevezhető zökkenőmentesnek.
Fontos, hogy a SEEDS2-ben a társadalmi szervezetek határozták meg, hogy milyen projekt megvalósításához kérnek segítséget, a tanácsadók pedig azt mutatták meg, hogyan érhetik el céljaikat. A Nevetnikék Alapítvány 2008 óta segíti a Dél-Dunántúli Régió gyermekkórházait, gyermekosztályait a betegágyak mellett kifejtett élményprogramjával, mesefalfestéssel vagy kincsesláda programmal. Különös figyelmet fordítanak azokra a csecsemőkre, vagy pici gyermekekre, akik szülő nélkül tartózkodnak bent a kezelés ideje alatt. Azon krónikus betegek, akik hónapokat, éveket töltenek bent a klinikán, és oktatásban nem részesülnek, az önkéntesek igény szerint tanítják is.
A kutatás során először azokat a civil szervezeteket vizsgáltuk meg, amelyek 2023-ban a legtöbb támogatást kapták. Az SZJA 1%-os felajánlások TOP 50-es kategória listáján az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta a legtöbb támogatást, több, mint 336 millió forintot. Az egészségügyi intézmények mellett több állatvédő alapítvány is helyet kapott a listán, például a Kutya-Segélyszolgálat Alapítvány (116 millió forint), a Madárkorház Alapítvány (98 millió forint), vagy kaszinó link a Rákosmenti Noé Bárkája Állatotthon Alapítvány (93 millió forint).
A civil, állampolgári, de politizáló magatartást képviseljük adományozó és szervezői tevékenységünkben egyaránt. Más civil szervezetekkel folytatott közös tevékenységeinkben is a kiskorúak védelme, bevonása és támogatása áll a középpontban. Alapvetően fontosnak tarjuk, hogy a jövő generációjára egy élhetőbb, demokratikusabb, méltányosabb országot hagyjunk. A személyi átfedéseknek köszönhetően a Mozgalom támogatását, a Főnix Egyesület mellett, a Nemzeti Minimum Alapítvány biztosítja, mely 2015-ben, a magyarországi gyermekéhezésre hívta fel a figyelmet.